Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Az alábbi ösztöndíj-lehetőségre szeretnénk felhívni a figyelmet:

Trambulin Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj

pályázat elnyerésének feltételei

 

A pályázat célja:

1. A valamely tantárgyakból, illetve területen (előadóművészet, képzőművészet, sport természettudományok, társadalomtudományok területén) kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges tanulók eredményeinek elismerése

2. A fővárosban tanuló középiskolások ösztönzése a képességeik folyamatos fejlesztésére

A pályázat elnyerésére 2022-ben 250 tanulónak van lehetősége.

Elnyerhető összeg: a 2022/2023-as tanévben 10 hónapra havi 20 000 Ft.

A pályázatot kiírja és elbírálja: Budapest Főváros Önkormányzata

A pályázat elnyeréséhez az adatlapot az alábbi feltételekkel lehet benyújtani:

· A tanuló családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nagysága a nyugdíjminimum ötszörösét (142.500 Ft) nem haladhatja meg.

· A pályázó által írt motivációs levél, melyben megfogalmazásra kerül egyrészt saját elvárása és igénye tanulmányi előmenetele szempontjából, másrészt az, hogy mire fordítaná az elnyert összeget (eszközvásárlás, nyelvvizsga, felvételi felkészítő, versenyeken történő részvétel támogatása stb.)

· Szaktanári ajánlás

· A pályázat benyújtását megelőző tanév végén 3,7-es tanulmányi átlag elérése (magatartás, szorgalom jegy beleszámítása nélkül)

· lakcímkártyán szereplő budapesti lakcím/tartózkodási hely

Ösztöndíjpályázat utolsó alkalommal az oktatási intézményben elvégzésre kerülő utolsó évfolyamot megelőző tanévben meghirdetett pályázat során nyújtható be.

Az Emberi Erőforrások Bizottságának javaslata meghozatalánál előnyt élvez, aki halmozottan hátrányos helyzetű, vagy hátrányos helyzetű diák, akinek a családjában a tehetséggondozás nehézséget okoz.

Az elbírálásnál plusz pontot kapnak, azok akik versenyeken értek el helyezést, rendezvényeken vettek részt. Az igazolást, oklevél másolatot csatolni kell.

Jelentkezés: 2022. április 8-án, pénteken 15 óráig – Árvai Balázs intézményvezető helyettesnél a mellékelt pályázati felhívásban található, kinyomtatott, kitöltött, aláírt adatlappal.

Elérhető dokumentumok:

Pályázati kiírás

Adatvédelmi tájékoztató