Békamentés Farmoson

Országszerte óriási természetvédelmi problémát jelentenek azok a közutak, melyek a kétéltűek élőhelyét keresztülvágva arra kényszerítik az állatokat, hogy a telelő helyekről a szaporodási területekre tartva tavasszal ezeken keljenek át. Sok százezer kétéltű esik ilyenkor a forgalom áldozatául. Farmos határában, a 311-es út mentén, a Dr. Jane Goodall által alapított Rügyek és Gyökerek Egyesület önkéntesei 2008 óta szerveznek békamentést. Idén március 17-én mi is ellátogattunk ide, hogy részt vehessünk a békamentésen, és segítsük átjutni a békákat az úton. Vidra Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre vezetésével megismerkedhettünk az ásóbékák életmódjával és terület természetvédelmi problémáival.

A békamentés után a Hajta Természetismereti Túra útvonalán bejártuk a Nagy-Nádast, ahol sok érdekességet tudhattunk meg a nádas történetéről, növény- és állatvilágáról, majd a Sóvirág tanösvény nyomain haladva megfigyelhettük a szikesedés különböző formáit.

Ez úton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a Jane Goodall Rügyek és Gyökerek Egyesületnek és a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak Igazgatóságának, hogy részt vehettünk a békamentésen, és hogy vezetésükkel sok hasznos ismerettel gazdagodhattunk.

Fodor Andrea